





|
A Musica Sacra kórus tavalyi délvidéki körútjának viszonzásaként fogadta a nagybecskereki Emmanuel kórust. A program igen sűrű volt, amennyire lehetett, részt vettünk rajta.
Zsuzsival szombat délelőtt Esztergomban a Bazilika előtt csatlakoztunk a két kórushoz. A régi magyar himnusz eléneklése után a Bazilika altemplomába ereszkedtünk le.
Mindenki kicsit (vagy nagyon) megilletődve állt meg egy rövid időre Mindszenty József hercegprímás síremlékénél, akinek végakarata az volt, hogy addig ne hozzák őt haza Magyarországra, amíg orosz csizma tapossa a magyar földet. Mindszenty József 1892-ben született Csehimindszenten, 1975-ben Bécsben hunyt el. 1915-ben pappá, 1944-ben püspökké szentelték. Tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen, a nyilasok börtönbe zárták. Két évvel később már bíborosként levélben hívta fel a külügyminiszter figyelmét a Jugoszláviába szakított magyarok helyzetére. A bíborost 1948 Karácsonyán a kommunisták is letartóztatták, majd testileg-lelkileg megkínozták és hazug vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélték. Fogságából '56-ban szabadult, de a forradalom leverése után újra üldözni kezdték, az amerikai követségről - 15 esztendőt töltött ott! - 1971-ben Rómába menekült, majd haláláig bécsi számüzetésben élt. Mariazellben, a kegytemplom Szent László-kápolnájában temették el ideiglenesen, 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi Bazilikában.
Az altemplom után a kupola kilátójába (az altemplomtól számítva pontosan 100 méter magasra!) másztunk fel, ahonnan több kilométerre ellátni minden irányba. Először láttam a Mária Valéria-hidat felülről, "madártávlatból" is gyönyörű! Mélység és magasság után következhetett maga a templom, melynek monumentalitása lenyűgöző. Magyarország legnagyobb és rangban legelső székesegyháza klasszicista stílusban épült, 118 m hosszú és 49 m széles. 1856. augusztus 31-én szentelték fel a Bazilikát, ettől kezdve újra az ország egyházi központja lett. Itt látható a világ legnagyobb, egyetlen vászonra készült oltárképe. Michelangelo Grigoletti festette, Madonna mennybemenetelét ábrázolja.
Esztergom (és Párkány) másik nagy látványossága a már említett Mária Valéria-híd, átsétáltunk a túloldalra, de Párkányba már nem tudtunk bemenni. 2002-ben a Duna-túrán volt hasonló a helyzet (, akkor a felvidékiek szerbiai vízumprobléma miatt nem tudtak továbbjönni Bulgáriába), ezúttal délvidéki testvéreinknek lett volna szüksége vízumra ahhoz, hogy beléphessenek a Felvidékre. Talán mondanom sem kell, hogy a magyar állampolgárság - amit ők valójában nem is vesztettek el! - kiterjesztése megoldást jelentene.
Az esztergomi ferences rendházban Schön Gyuri ismerősei látták vendégül ebédre a két kórust. A kollégium és a templom megnézése után újra buszraszálltunk, mi Zsuzsival a távolságira, a többiek a délvidékiekére. A Városmajorban találkoztunk újra, ahol a Budai Jézus Szíve templomban az esti mise után énekelt az Emmanuel kórus. A koncert után éjszakába nyúló, igazán emlékezetes mulatozás kezdődött a plébánia épületében.
Vasárnap délelőtt a Musica Sacra otthonában lépett fel az Emmanuel, a Mária utcában talán még az előző napinál is nagyobb sikerrel. Utolsó budapesti programunk a parlamenti látogatás volt, némi kapcsolati tőkét felhasználva mindenhová bejuthattunk! Fényképezni is szabadon lehetett, de sajnos túl sötét volt a Kupolacsarnokban, így ott nem tudtunk jó képeket készíteni. A csarnokban nagy uralkodóink szobrainak felügyelete alatt áll a Szent Korona és a koronázási ékszerek. 2000. január 1-én ünnepélyesen szállítottak ide nemzeti jelképeinket a Múzeumból. (Azóta vitatott kérdés, hogy ez jó volt-e vagy sem...)
Közös programunk a Kossuth téren ért véget. A búcsúzás után az Emmanuel kórus Érden is vendégszerepelt, ahonnan nekik még jó sokáig tartott az út Becskerekére.
|