|
A fotóalbumhoz klikk a képre!
|
Szabadkán dr. Szöllősy Vágó László nyugalmazott újságíró, pedagógus volt a vendéglátónk, a Népkör épületében fogadott bennünket, majd a gimnáziumban berendezett Kosztolányi Dezső emlékszobába vezetett minket. A városházába is bejuthattunk, aminek legszebb része természetesen a díszterem. A terem ablakaiban a magyar történelem nagy alakjai láthatók, csodával határos módon maradtak meg a hatalomváltásokat követő nehéz időkben. Elénekeltük nekik a Himnuszt, lehet, hogy évek óta először hallották ott nemzeti imánkat.
Gergely József, a Magyar Szó tudósítójának vezetésével Zenta városában sétáltunk, burekkel és joghurttal jóllakva mentünk ki a Tisza-partra a zentai csata emlékművéhez. A zentai csatában 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő osztrákokból, magyarokból, szerbekből meg más nemzetek tagjaiból álló serege vereséget mért II. Musztafa török szultán csapataira. A fényképezés után a vizi büfében rövid próbát tartott a kórus, majd a Tisza-hídon Bánátba átkelve folytattuk utunkat. Eredetileg az aracsi puszta-templomot is megnéztük volna, de már nem jutott rá idő, sietni kellett, hogy odaérjünk Muzslyára, ahol este még a helyieknek énekelt a kórus.
Másnap reggel a Vajdaság fővárosába, Újvidékre utaztunk, a délelőtti fogadás után a Fő teret és a Mária Neve Nagytemplomot néztük meg. A templom nem véletlenül "nagy": hosszúsága 50 m, szélessége 23 m, magassága 21 m, tornya pedig 72 m magasságig nyúlik az égbe. Szerencsére a dunai strandra is beengedték a csapatot, na nem fürdeni mentünk, hanem megnézni a vízbe bombázott híd építési munkálatait. Kellemesebb érzés volt az épülő híd közelében sétálni, mint két évvel előtte a TID-en a romok nyomasztó látványával szembesülni. Az uszályokból álló pontonhídon át felmentünk a péterváradi erődbe is, melynek fordított hosszúságú mutatói megtéveszthetik a gyanútlan utazót.
Délután a nagybecskereki Nepomuki Szent János Székesegyházat néztük meg, vendéglátónk Huzsvár László, Bánát megyéspüspöke volt. Utána - amíg az énekkar próbált - a városban tettem egy rövid sétát. Este a régi Torontál vármegye házában tartott koncertet a kórus, utána az Emmanuel kórussal közös vacsora volt a kollégiumban, majd következett az éjszakába nyúló "kötetlen, felhőtlen és spontán barátkozós buli", ahogy az utazás szervezője, Schön Gyuri ígérte az előzetes útleírásban.
Vasárnap a délelőtti mise után a székesegyház tornyából is ránéztünk a városra, melynek legszebb épülete a szomszédos vármegye háza. Nagybecskerek nem csak az első magyar leírt töredékes népzenei emlékről híres, hanem arról is, hogy 1910-ben a piarista gimnáziumban Králik László tanár úr vezetésével létrejött a magyarországi cserkészet. A piaristákhoz tartozó Szent István Templomba is ellátogattunk, ahol évente már csak egyszer, augusztus 20-án tartanak istentiszteletet.
Az Emmanuel kórustól közös fénykép után Nagybecskereken búcsúztunk el, még visszamentünk Muzslyára, hogy vengéglátóinktól is elköszönjünk. A hazafelé úton még megálltunk egy-egy koncertre Nagykikindán és Csókán is, ráadásként a kettő között még a kilenc lyukú hidat is megnéztük (a hortobágyi másolata). Csókán a polgármester személyes jelenlétével és állófogadással tisztelte meg a budapesti kórust. A koncert végén a három napos délvidéki út zárásaként a közönséggel együtt énekeltük el a Himnuszt.
Muzslyán a hétvégére üresen maradt Emmausz fiúkollégiumban laktunk. A kollégium a szórványvidékeken élő magyar fiatalok magyar nyelvű középfokú tanulási lehetőségét biztosítja: a Bánátban Nagybecskerektől délre már nincs középfokú magyar nyelvű oktatás (, alapszintű is csak kevés!), a távolabb élő magyar diákok számára egyetlen megoldás a kollégiumi bentlakás. Erre a lányoknak Nagybecskereken a kilencvenes évek közepétől, a fiúknak 2002-től van lehetősége. A fiúkollégium igazgatója a bolgár származású Kalapis Sztoján atya, szalézi szerzetes, aki a vajdasági cserkészet újraélesztésében is részt vett. Munkája élő példa mindenkinek!
|
|
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani (a Musica Sacra kórus nevében is!) a délvidéki utazásért az Emmausz kollégium vezetőinek és diákjainak, az Emmanuel kórus tagjainak, a vendéglátóinknak Szabadkán, Zentán, Muzslyán, Nagybecskereken, Újvidéken, Nagykikindán és Csókán a kedves fogadásokért és azért a sok-sok élményért, amivel az út során lélekben gazdagodtunk! És nem utolsó sorban Schön Gyurinak is, aki helyi ismeretségeit felhasználva megszervezte az utazást!
|
