Nyomtatás (új ablakban)
2000 méter felett (Felvidék)

2003. június 6-10.

A fotóalbumhoz klikk a képre!


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)


Fotóalbum (2000 méter felett)

A tavaly őszi tátrai kirándulás során nem sikerült felliftezni a Lomnici csúcsra, ez volt az egyik oka annak, hogy idén is ellátogattunk a Magas-Tátrába. A másik, hogy Zsulttal már régóta terveztük, hogy felmászunk egy magas hegyre. Az utóbbi sikerült, az előbbi most sem, de valamikor majd biztosan összejön!

Péntek délután 4+3-as leosztásban két autóval indultunk, Zsulték néhány órával előbb. Az ellenőrzési pont után az első megálló Besztercebánya volt, ahol jelentős mennyiségű kaja- és sörkészletet halmoztunk fel, innentől együtt haladtunk tovább, csak késő este érkeztünk meg a poprádi bázisra.

A szombati napra egy kis laza bemelegítő túrát terveztünk, ami végül elég kemény lett, nem is volt olyan könnyű gyalogszerrel 2000 méter fölé jutni! A Csorba-tó (29 m mély, területe 24,4 ha, 1347 m tszf.) ködmentes megcsodálása után már az első elágazást eltévesztve a piros színű "magistrale" vonalon kezdtük a gyaloglást. Hamarosan feltűnt, hogy valami nem stimmel, de szép volt az erdő és mentünk tovább. Néha szembejövőkkel is találkoztunk, a tőlük szerzett információkat összerakva kiderült, hogy tulajdonképpen nem is tévedtünk el nagyon, csak a másik irányból, a Furkota-völgyön keresztül fogjuk megközelíteni a Szoliszkó menedékházat. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, fokozatosan változott a növényvilág: a fenyőerdőt felváltották a bokrok és a cserjék, majd a mohák és zúzmók. A menedékházhoz (1840 m) még lifttel is fell lehet jutni, de onnantól már csak "gyalog" (sokszor csak négykézláb mászva) lehet folytatni az utat: az utolsó 250 méteres szint legyőzése kb. egy órába telt. A sziklás, "holdbéli" terepen végig figyelni kell, hogy hova lép az ember, egy nagyobb figyelmetlenséget akár több száz méteres zuhanás is követhet! A hegy-gerinc két oldalán húzodó völgyek alján is vezet kijelölt túrista út, de nem érdemes így lerövidíteni a távolságot! Hasonló, kijelölt út a Szoliszkó csúcsai közül csak az Elülsőig visz, 2093 méter tengerszint feletti magasságba. A többi csúcs megközelítése nagyon veszélyes, saját felelősségre sem ajánlott.

A csúcson hasznát vettük a magunkkal cipelt melegítő felsőknek, a lenti kánikulának nyoma sem volt! Az érkező felhők beborították a csúcsot és környékét, a szemközti hegyek néhány percre teljesen eltűntek a homályban. A lefele út sem volt könnyű: ugyanúgy kellett figyelni minden lépésnél, a megtett kilométerek és a 750 méteres szintkülönbség lefárasztotta a csapatot. Az eltévedéssel végülis jól jártunk, mert a menedékházig megtett felfeleút sokkal szebb volt, mint a lift közelében leereszkedő.

A következő napra terveztük a lanovkás "csúcstámadást", de már Tátra-Lomnicon szembesültünk a ténnyel: a lift csak a Kőpataki-tóig közlekedik. Így 1751 méterig jutottunk, körbesétáltuk a tavat és megcsodáltuk a csúcsot teljesen betakaró felhőket. Elég sok túrista mászkált a tónál, de legalább a többségük magyar volt, így nem volt annyira zavaró a jelenlétük. Délután a lengyelországi Zakopane városában tettünk egy hosszú sétát, visszatérve a tikkasztó hőségbe.

Hétfőre a Tátra sokadik népszerű helyét választottuk ki: a Poprádi-tóhoz mentünk. A főszezonnak köszönhetően ezúttal már fizetni kellett a parkolásért. Kis kerülőt téve, a Tátrában elhunyt hegymaszók emlékét őrző szimbolikus temetőt is érintve értünk fel a hegység egyik legmélyebb tavához (16 m mély, területe 2,19 ha, 1494 m tszf). A közelgő vihar és a fáradság miatt csak Zsulték vágtak neki a közel kétezer méter magasba vezető "cikk-cakk" megmászásának. Tiszta időben a hágó tetejéről fantasztikus látványban lehet részesülni, ez a felhők miatt sajnos nekik sem jött össze. De ők legalább elmondhatják, hogy fent voltak...

Az utolsó napot autózással és városnézéssel töltöttük; Ágival és Tomival a Felvidék keleti részének nagyobb városain keresztül jöttünk haza. Iglón, Lőcsén és Eperjesen Szepes és Sáros vármegyék sok-sok településéhez hasonlóan már csak nyomokban fedezhetők fel a magyar történelem nyomai. Kassán se sokkal jobb a helyzet, de azért néha hallani az utcán magyar szót. Én biztosra mentem, ezért ismét megbeszéltem egy talalkozót Annamáriával. A dóm tornyába végre sikerült feljutni, de a Rákóczi kripta megint zárva volt. Megnéztük a nemrég felújított óvárost is, igazi érdekességet nem találtunk benne, inkább a fő téren töltöttük az időt.


http://www.wwf.hu

Ősz elő...

Valid XHTML 1.0 Transitional

Valid CSS!