Nyomtatás (új ablakban)
Torockó és környéke

2002. december 29. - 2003. január 2.

A szolnoki bejegyzésű Torockó Egyesület által szervezett buszos kirándulás keretében Zsófival látogattunk el Erdélybe.
Egy hatvan férőhelyes busz és egy kisbusz szálította a népes csapatot, a gyülekezéskor mi még senkit sem ismertünk közülük (a szervező kivételével). A hajnali indulás okozta álmosság miatt csak néhány órával később kezdett feléledni az emberekben az ismerkedési kedv, estére azért már nagyjából tisztában voltunk vele, hogy ki az, akivel utazunk és ki a helybéli.

A technikai szüneteket leszámítva útközben csak Nagyváradon álltunk meg, ahol megnéztük a székesegyházat és Szent-László király szobrát. A templomkerti séta futással végződött, na nem minket kergettek ki, hanem a busz már indult tovább, szaladni kellett, nehogy lemaradjunk. Ezután már egy szavunk sem lehetett, amikor mások miatt kellett várni vagy megállni. A hegyek közé már sötétben, ködben értünk, a királyhágói nézelődés így kimaradt a műsorból. Este nyolc óra körül érkeztünk meg Torockóra, ahol havas reményeink teljesen szertefoszlottak, semmi hó nem volt, még a hegyekben sem! Kicsit nehézkes eligazítás után meg is találtuk a vendéglátóinkat, akik nagy szeretettel fogadtak minket. Bőséges vacsorával vártak az étkezőben, ahol 17 fős turnusokban váltotta egymást a csapat jelentős része, a többeik máshol, kisebb csoportokban ettek...

A fotóalbumhoz klikk a képre!




Székely-kő



Torockó-völgy


Torockó a Torockó-völgy legnagyobb települése, a lakosság 80%-a magyar anyanyelvű. Hűen őrzik a hagyományokat, ugyanakkor teljesen nyitottak az új dolgokra: a legnagyobb bevételi forrásuk az egyre inkább fellendülő falusi turizmus. A völgy Torockónál a legkeskenyebb, a falu az Ordas-kő (kb. 1200 m) és a Székely-kő (1127 m) között fekszik, ötszáz méteres tengerszint feletti magasságban.

Következő nap Torockószentgyörgyön keresztül - a Torockó-völgy másik települése - buszoztunk át Nagyenyedre, ahol megismerkedtünk a Bethlen Gábor Kollégium könyvtárának kalandos történetével, majd, miután megnéztük a templomot, következhetett a borkóstolás a kollégium pincéjében. A helyiek által már megszokott áramszünet bezavart, aminek végül örültünk, mert így gyertyafényes környezetben tesztelhettük a borokat. A visszaútra is megmaradó derűs, éneklős hangulatban összejött a mi kis csapatunk, az út hátralévő részében a közös programokon együtt voltunk.

Szilveszter napján, hogy végre lássunk havat is, a síparadicsomként beharangozott Kisbányára mentünk, ahol már foltokban volt is hó, 1500 méter magasságban. Jót sétáltunk az erdőben, majd a sípálya melletti tisztáson élveztük a téli napsütés melegét. Hamar visszaértünk Torockóra - szilveszteri hangulatnak még nyoma sem volt -, így volt még elég idő sötétedés előtt arra, hogy felmásszak a Hosszú-sziklára és onnan megcsodáljam a Torockó-völgyet és a Székely-követ. Zsófi közben aludt egy jót, így lemaradt a völgy "késő őszi" látványáról. A szilveszteri buli ("batyu-bál") a kultúrházban volt, zenekarral, később dj-vel. A helyi Új Évet a Székely Himnusz, egy órával később a "magyarországit" a Himnusz eléneklésével köszöntöttük, közben természetesen nem maradhatott ki a Beatrice XX. század című dala sem! Hazafelémenet hajnalban már az Új Év tiszteletére leesett, szűz hó ropogott a lábunk alatt, reggelre az egész völgyet vastag fehér lepel borította.

Az Új Évet egy igazi sportteljesítménnyel kezdtük: a mise után Zsófival felmásztunk a Hosszú-sziklára, ami ilyen téli viszonyok között sokkal nagyobb erőfeszítést igényelt, körülbelül másfélszer annyi időbe telt a kirándulás, mint előző nap délután. De mindenképpen azt mondhatom, hogy megérte felmászni újra és megcsodálni ugyanazt a tájat, ezúttal havas változatban. Az erdő lakóival sajnos nem találkoztunk, annyira nem volt hideg, hogy az emberek közelébe merészkedjenek.

Utolsó nap - az új évi zötyögésmentesség ellensúlyozására - egész nap buszoztunk, ez már a hazautat jelentette. A hajnali indulás ezúttal már nem volt olyan szokatlan, de így se volt nagyon kellemes. Kolozsváron álltunk meg először, hetek óta nem látott verőfényes napsütésben vonultunk Mátyás király szobrához, ahol azonnal elkészültek a magyar zászlós csapatképek is. Magát a szobrot elég nehéz volt úgy lefényképezni, hogy a képen ne látszódjanak az elmebeteg Funar román zászlói, amikkel a szobor környékét, az egész várost és még a szemeteskukákat is ellepte. Zsófival rövid sétát tettünk a városban, rátaláltunk egy Romulus és Remus emlékműre és láttunk egy hatalmas - egyébként építészetileg nagyon szép - ortodox templomot is. Utóbbi a huszadik századi román honfoglalás jelképe is lehetne. Minden településen, függetlenül attól, hogy laknak-e ott románok vagy nem, építettek (vagy építeni fognak) egyet. Erre (meg a román zászlókra) van pénz, de az Európába vezető út építésére már nem jut semmi.

Egy gyors kőrösfői nézelődés és bevásárlás után már csak egy étteremnél álltunk meg Karcag előtt. Az étterem klotyójában megérkezésünk előtt valamilyen rejtélyes módon úgy ért földet a mosdó tükre, hogy csak a kerete tört szét. Persze a román pincérnő a magyarokra akarta kenni az egészet. Karcagon és Szolnokon kiszálltak azok a résztvevők, akik nem Budapestről jöttek, este fél nyolc körül érkeztünk meg a Keleti pályaudvar parkolójába.


http://www.wwf.hu

Nyár utó...

Valid XHTML 1.0 Transitional

Valid CSS!